Az elsõ Yule Volt egyszer, hol nem volt, valamikor réges-régen egy kék és zöld szigeten élt egy szép fiatal asszony. Sok barátja volt a szigeten, tündérek, fák, virágok, nyulak, szarvasok és madarak…ám õ volt az egyetlen ember, aki a szigeten élt. Szerette volna magához hasonló emberekkel megosztani a barátságát, a titkait, ezért szülni kezdett. Minden hónapban, amikor a hold elrejtõzött, az asszony szült. Az elsõ hat hónapban sötét bõrû és szemû leányokat szült. Az év második hat hónapjában fehér bõrû leányoknak adott életet. Minden év hetedik hónapjában varázserejû, szent tölgyfát szült az Elsõ Asszony. Ahogy teltek az évek, sok-sok leány született, és néhány tölgyfa is. A leányok az állatokkal és egymással játszadoztak, fölmásztak a tölgyfa ágai közé és a tündérek társaságában virágokat szedtek. Egy napon az Elsõ Anya elsõszülött leánya maga is szült. Az Elsõ Anya nagyon büszke és boldog volt, legkedvesebb barátja, a Tölgyfa (aki szerfölött bölcs volt) ezüstkoronát ajándékozott neki, és elnevezte Nagyanyónak. Hamarosan sok leány szült még, és a sziget még boldogabb hely lett, mint valaha, benépesült csecsemõkkel, nagylányokkal és nagyanyókkal, akik együtt játszottak az állatokkal, a fákkal és a tündérekkel. Egy téli éjszakán, amikor a hold elrejtõzött, az egyik leány olyan babát szült, aki minden eddig látott lénytõl különbözött. Nem leány volt, se nem tölgyfa, hanem FIÚgyermek! Nagyon sötét és hideg éjszaka volt, az év leghosszab éjszakája, ezért minden leány és minden állat összebújt, hogy ne fázzanak. Miután izgalmuk lecsillapodott a különleges csecsemõ láttán, rájöttek, hogy a kisfiú nem érzi jól magát. Nemvolt olyan erõs és nem volt olyan melegvérû, mint a sziget eddigi szülöttei. Mindannyian aggódni kezdtek érte, és megpróbálták õt átmelegíteni. A vastag prém es állatok odabújtak hozzá meg az anyjához, a tündérek varázsködöt hintettek fölé, a kicsi leányok pedig gyönyörûséges dalokat daloltak és körbe-körbe táncoltak a szobában. Ám a kisbaba nem tudott eléggé fölmelegedni, és hamarosan annyira kihûlt, hogy már sem sírni, sem a tápláló anyatejet szopni nem maradt ereje. Elsõ Nagyanyó nagyon féltette a kisfiút. Igyekezett eltitkolni könnyeit a leányai elõtt, és kifutott az erdõbe. A hó szörnyen mély volt és szikrázóan fehér. Annyira mély volt, hogy Nagyanyó lépni sem tudott benne. Így hát barátja, a bagoly a tömött hófelhõk fölé emelte õt, és magával vitte a varázserdõbe, ahol elsõszülöttje, a legszentebb, legbölcsebb barátja, a Tölgyfa élt. Elsõ Nagyanyó elhatározta, tanácsot kér barátjától, hogyan segíthetne a kisfiún. Amikor a bagoly odaért a tisztáshoz, ahol a szent Elsõ Tölgyfa élt, Nagyanyónak a szava is elakadt a látványtól! A földön egy szem hó sem volt, s a szabályos kör közepén otthevert barátja, a Tölgy. Kidõlt ugyanis, és egy halom tuskóvá és gallyakká hasadt. Nagyanyó térdre rogyott a kidõlt fa mellett, és kicsorduló könnyei szikrázó jégcsapokká fagytak az arcán. Miközben próbálta megérteni, hogy mi történhetett drága barátjával, egy prérifarkas lépett a körbe, és mellételepedett. Elõször lenyalta arcáról az odafagyott könnyeket, majd egy titkot súgott Elsõ Nagyanyó fülébe. Nagyanyó bólintott, majd a prérifarkas és a bagoly segítségével néhány rõzseköteget szedett össze legöregebb barátja, a Tölgy ágaiból, majd visszatért leányához és kisunokájához. A Tölgy adományát és a prérifarkas titkát felhasználva Nagyanyó megépítette a kék és zöld sziget legelsõ tûzrakását. A tündérek megrémültek, még sohasem láttak olyat, ami szárnyak nélkül táncol. Az állatok kacagtak, még sohasem láttak ilyen ragyogó szí neket, hacsak nem a tavaszi virágokon. A leányok nem tudták, mitévõk legyenek, még sohasem éreztek tél közepén olyan meleget, mint a nyári homok a tengerparton. Az anyja közelebb húzta kisfiát a tûz széléhez, közelebb, mint bárki más (kicsit mindannyian meg voltak illetõdve az új dologtólamit tûznek hívnak). A kisbaba egy egész kicsit kinyitotta szemét, és mozgatni kezdte ujjacskáit. Aztán elmosolyodott, és lábujjacskáit is megmozgatta. Amikor már jól fölmelegedett, odabújt anyjához és szopni kezdett, és hamarosan már mindenki biztos volt benne, hogy minden rendben van vele. Mindannyian olyan boldogok voltak, hogy táncra perdültek a tûz körül, kedvenc különleges dalaikat énekelték, és kicsiny ajándékokat adtak a tûznek. A kisfiú erõs és boldog ifjúvá cseperedett, hála az Elsõ Tölgyfa adományának. Sok-sok fia lett, és megtanította õket makkot ültetni az év hetedik újholdjának idején, hogy mindig sok-sok tölgyfa legyen a szigeten. Minden télen, az év leghosszabb, leghidegebb, legsötétebb napján a kék és zöld sziget egész népe különleges tüzet rakott. Különleges fából rakták a máglyát, és fényes díszekkel, csillogó tündérköddel ékesítették. Különleges ágat vagy tuskót szedtek össze, és miközben ékesítették, kedvenc dalaikat dalolták. Aztán ezt a szépséges tuskót a jövõnek adták ajándékba… és minden gyermek meghallgathatta az Elsõ Tölgyfa ajándékának történetetét. Az év leghosszabb éjszakáján,amikor gyertyát gyújtotok vagy tüzet raktok, emlékezzetek az Elsõ Nagyanyó és a prérifarkas történetére, aki elárulta a titkot Nagyanyónak. Nem számít, milyen hideg van és milyen sötét, a Nap mindig újjászületik és nekünk adja melegét, fényét.